2016. augusztus 11., csütörtök

Blogger Award 2016

Drága Olvasóim!
Bár azt ígértem, hogy nem igazán lesz már itt bejegyzés, most mégis egy fontos dologgal kapcsolatban írok nektek.
Ahogy már többször is mondtam nektek, a bloggeres pályafutásom egyik legnagyobb kitüntetése az volt, amikor megnyerte az I Battle Your Life a 2014-es Blogger Awardot. Tavaly is jelölt volt, bár akkor ha jól emlékszem, nem is tudtam írni sehova ezzel kapcsolatban, mert a verseny ideje alatt nem voltam az országban, idén azonban itthon vagyok, és nem rég láttam az értesítést azzal kapcsolatban, hogy idén is jelölt a blog, illetve én magam is. 
Tudom, hogy későn szólok, de nekem nagyon sokat jelentene egy szép helyezés, vagy akár egy esetleges újabb győzelem, ezért kérlek titeket, hogy SZAVAZZATOK az IBYL-ra idén is. Nektek csak pár kattintás, nekem a világ, a blognak pedig talán a legszebb lezárás lenne.

2016. július 13., szerda

Goodbye, but not forever

Legdrágább Olvasóim!

 Ez az utolsó alkalom, hogy ezen a blogon érdemleges bejegyzést teszek közzé. Igen, ez bizony a búcsú ideje már...
 Egy kis statisztikával szeretnék kezdeni, mielőtt rátérnék az érzelgősebb részre. A blog 88 bejegyzést tartalmaz, amelyekhez összesen 291 komment tartozik. Két és fél évig tartott befejeznem, ez alatt 92092 alkalommal nyitottátok meg az oldalt a bolygó legkülönbözőbb országaiból eddig a pillanatig, de remélem, hogy ez azért még nőni fog. Rengeteg díjat kaptam, mind tőletek, mind különböző versenyek zsűrijeitől, de a legnagyobb, legmaradandóbb elismerés számomra az, hogy ti itt vagytok 109-en, illetve, hogy megszavaztátok nekem 2014-ben a Blogger Awards Legkedveltebb saját történet díját.
 Az I Battle Your Life mondhatni az első normális blogom, amit be is tudtam fejezni, és amihez büszkén adom a nevemet. Jó, nyilván vannak hibái és az elején vannak részek, amiket elolvasni elég szenvedős, de szerintem elsőre azért nem volt rossz teljesítmény gyakorlatilag kezdőként. Valamint ez az a történet is, ami bevezetett engem az igazi bloggervilágba. Gyakorlatilag aki ismer, az ez által ismert meg, és emiatt mindig kiemelt helyen lesz a több történetem mellett.
 Szeretném megköszönni nektek a sok támogatást, hogy kitartottatok mellettem és a történet mellett még akkor is, amikor éppen nem volt ihletem hozzá és három havonta hoztam a részeket, vagy éppen, amikor gyorsan tudtam írni és akár heti kettőt is hoztam! Köszönöm a sok véleményt és kritikát, amikkel segítettétek a fejlődésemet.
  Még régebben kaptam egy elég negatív kritikát, ami gyakorlatilag az egyetlen negatív kritikai is egyben, amit ez a blog kapott, és abban volt két dolog, amivel kapcsolatban még most írni szeretnék nektek. A bloggernia szerint a karaktereim skizofrének, főleg Nicholas, mert nem lehetnek valakinek olyan személyiségjegyei, amik ennyire egymás ellentétei lennének. Hogy egy bérgyilkos nem lehet féltő, gondoskodó báty is egyben. Szerintem elég sokszor pont az adta  a történet varázsát, hogy a szereplőim ilyen kis furák, ha fogalmazhatok így. Egy percig sem bánom, hogy ennyire összetettek lették, még akkor sem, ha néha pont emiatt gyűlt meg velük a bajom. Illetve volt még egy olyan észrevétel, hogy a blogom negatívan különbözteti meg az arab népet. Szeretném itt és most letisztázni, hogy semmi ilyen szándék nem volt bennem, az ősi arab kultúrát kimondottan szeretem is, ahogy a vallásuk bizonyos részeivel is azonosulni tudok, és arab ismerősöm is van, szóval ilyen szándék abszolút nem vezérelt. Nyilván kicsit jobban ki volt hegyezve rájuk a sztori, de ez a cselekményszál alakulása miatt van, nem pedig bármilyen személyes érzelemből fakadóan.
  Láthatjátok, hogy levettem a modulok közül a chatet. Nos, ez azért van, mert ezzel szeretném elkerülni a cserékkel vagy bármi egyébbel kapcsolatban felmerülő kérdéseket. A blog már nem aktív, így nyilvánvalóan sem csere, sem díj, sem semmi nem fog kikerülni már ide. NEM törlöm a blogot, így ha valaki szeretné, bármikor elolvashatja, illetve fel is iratkozhat rá, mert nekem még akár öt év múlva is nagyon jól fog esni, ha egy új olvasót látok itt!
 Ugyan az I Battle Your Life most véget ér, de nem fogok eltűnni, hiszen ott van a Prison, amit már most is írok, az Exit, amit hamarosan kezdek, illetve a Like no one's watching, a személyes blogom. Érdemleges bejegyzést már nem tervezek írni ide, de mindig közzé fogom tenni, ha új történetbe kezdek, hátha valamelyikőtöknek kedve támadna az olvasásához.
 Még egyszer köszönöm nektek ezt a két és fél évet!<3
 Az I Battle Your Life-fal egy egész korszak zárul le most az életemben.

Millió puszi és ölelés,
Gabby C. Oaks

2016. július 9., szombat

Epilogue

Drága Olvasóim!
Elkészültem az epilógussal, ami elég rendhagyó lett, de remélem, azért tetszeni fog nektek. Mindent köszönök, amit tőletek kaptam ezidáig!
Picit bánt, hogy nem igazán érkeztek vélemények az előző részhez, de szeretnélek tényleg nagyon nyomatékosan megkérni titeket, hogy ide írjatok nekem le mindent, ami az elmúlt két és fél évben a fejetekben volt, mert ez nagyon fontos számomra így a befejezésnél!
Még készülök néhány bejegyzéssel, szóval remélem azokat is elolvassátok még!
Kérlek titeket újra, hogy írjatok nekem ide, a rész alá egy-egy véleményt a blog egészével kapcsolatban. Nagyon fontos lenne ez számomra, hiszen nem sok alkalom lesz már, hogy megtudhassam, mit is gondoltok.
Jó olvasást az I Battle Your Life utolsó részéhez!


   Kedves Adam!
   Egy legenda szerint, ha leírunk valamit, és elégetjük a papírt, a halottak megkapják a levelet. Ezzel próbálkozom én is, bár tudom, hogy úgyis figyelsz minket fentről és mindent tudsz.
   Ma van tíz éve, hogy elmentél, ez a tíz év pedig gyökeresen megváltoztatott mindent. Olyan életem van, amiről nem hittem, hogy valaha is lehet, aztán a temetéseden, Aaron beszéde alatt rájöttem, hogy nem szabad elvesztegetnem egy pillanatot sem abból az életből, amit megmentettél nekem. 
   Aaronnal Hollandiába költöztünk még abban az évben, szóval lassan tíz éve hivatalosan is holland állampolgárok vagyunk. Eleinte nagyon más volt, Amszterdam hangyányinak tűnt New York mellett, de nyugodt és gyönyörű hely - pont, amire szükségünk volt. Aaron jelenleg az egyetemen tanít retorikát és diplomáciai ismereteket a hallgatóknak. Gondolhatod, mennyire imádják a tanár urat! Szereti a munkáját, főleg, mikor látja, hogy a diákjai élvezik az előadásokat és pont ezért jól felkészülnek a vizsgákra is. Persze a lányok sokkal lelkesebbek lesznek, mikor megtudják, hogy a professzor úr még csak harminchárom éves, de lehervad a mosolyuk, mikor meglátják az ujján a karikagyűrűt.
   A történtek után elhalasztottuk egy hónappal Nicko és Leah esküvőjét. Ők most japánban élnek, mindketten az ottani titkosszolgálatnál dolgoznak a tanúvédelemnél, hogy senkivel ne történhessen meg az, mint Leah-val. Egy nyolc éves kislányuk is van, Kiyora. Gyönyörű szép, mindenben az édesanyjára ütött, de szőke a haja, mint a bátyámnak és már most hihetetlenül okos. Olyan iskolába jár, ahol direkt olyan gyerekeket tanítanak, akik a korukat meghazudtoló intelligenciával bírnak. Kiyo robotikával szeretne foglalkozni, Nicko meg már most azzal viccelődik, hogy olyan lesz a lánya, mintha a te női reinkarnációd lenne. Aaron Nicholas esküvőjén kérte meg a kezemet és rá egy évvel házasodtunk össze itt, Amszterdamban.
   Elvégeztem egy tanfolyamot, így én most szakedzőként oktathatom a küzdősportokat bárkinek. Nyitottam egy termet csak ezért, ahol napi három-négy edzést tartok, a tehetségesebb gyerekeket pedig elkezdem vinni versenyekre is. Képzeld, az egyik fiú épp múlt héten lett kick-box Európa Bajnok. Nagyon büszke voltam rá! Néha a tiszti egyetemen is tartok előadásokat, de ez ritka, mert én sokkal keletiesebb sportokban vagyok jártas, mint amiket nekik tanítanak. Jó érzés, hogy a képességeimet és a tapasztalataimat jóra is tudom használni, nem csak a gyilkolászásra. Hogy a tanítványaim számítanak rám.
   Aaronnal nagyon szerettünk volna igazi család lenni, így babát vállaltunk. A kisfiunk már lassan négy éves, de nem könnyű eset. Kinézetre tiszta Aaron - barna haj, tengerkék szemek, de belülről ugyanolyan makacs, mint én, ami nem könnyíti meg a dolgunkat.
   Amikor megtudtuk, hogy fiunk lesz, egy percig sem gondolkoztunk a név választáson. Utánad neveztünk el, mert ha te nem mentesz meg engem, minket, most ő sem lenne. Adam Logan Sparks. Remélem neked is tetszene és ha itt lennél, büszke lennél a kisfiúra, aki már majdnem akkora csábító, mint te.
   Szeretném, ha ő is őrizné az emlékedet, attól függetlenül, hogy nem ismerhet téged.
   Minden évben hazamegyünk Hálaadáskor Aaron családjához, és kivisszük őt a temetőbe a sírodhoz. Még nagyon pici, így nem mesélhetünk el neki mindent, de azt már most tudja, hogy a férfi, aki után a nevét kapta, megmentette az anyukája és az apukája életet is. Gyakran mondja, hogy ha felnő, olyan szeretne lenni, mint te, hogy szeretne embereket menteni. Bízom benne, hogy azért kevésbe veszélyes utat fog választani, mint anno mi tettük, és inkább orvos vagy tűzoltó lesz, de még rengeteg ideje van eldönteni ezt.
   A kis Adam nagyon régóta rágja már a fülünket egy kistestvérért, és iszonyatosan boldog lett, mikor megtudta, hogy hat hónap múlva kibújik a tesója. Bár a nemét még nem tudjuk, Aaronnal már elkezdtek ötletelni a neveken. Nagyon édes, ahogy leülnek a szőnyegre és felolvassák őket Makaylanak, a hat éves Golden Retriverünknek.
   Igazi, boldog család lettünk, és ezt csakis neked köszönhetjük. Nem tudok elég hálás lenni azért, amit értem tettél.
  Örökké a szívünkben fogsz élni!

A mai napig is hihetetlenül hiányzol,
Skyler

All of my men

Drága Olvasóim!
Még nem az epilógussal jöttem ugyan - de holnap már azt is olvashatjátok, ígérem -, azonban én szeretnék megosztani veletek egy videót, amit a személyes blogomon már láthattatok, viszont számomra nagyon sokat jelent, így ide is szeretném kitenni.
Az én drága Riri Nordom, nem csak tehetséges író, hanem fantasztikusan szerkeszt videókat is. Szinte az összes blogom trailerét neki köszönhetem, most pedig a születésnapom alkalmából meglepett egy újabbal, ami minden eddigit felülmúlja, már csak az érzelmi értéke miatt is. Riri beleszőtte minden történetemet és az összes férfi főszereplőmet, természetesen a rájuk jellemző kis momentumokkal együtt, mindezt ráadásul egy olyan aláfestő zenével, amit kimondhatatlanul imádok! Szóval köszönöm még egyszer, drágám, és remélem, nektek is legalább annyira fog tetszeni, mint nekem! <3

U.i.: Aki még nem olvasta az utolsó fejezetet, lejjebb görgetve megteheti! Nagyon varom a véleményeiteket továbbra is!



2016. június 28., kedd

Season 2. Chapter 16. - Salute

Szép napot drágáim!
Megérkeztem a legújabb fejezettel, ami az utolsó is egyben. Tudom, elvileg még egynek kéne lenni ezen kívül, de mikor végeztem azzal, amit ebben a fejezetben akartam leírni nektek, túl kevésnek ítéltem, így hozzácsaptam a tizenhetedik rész történéseit is. Szóval hivatalosan is ez az I Battle Your Life utolsó fejezete. Nagyon fura ezt kimondani számomra, hiszen nagyon régóta vezetem már ezt a blogot, de egyszer minden jó véget ér...
Még érkezni fogok ide néhány bejegyzéssel, illetve az epilógus is hátra van, szóval senki ne menjen még sehova!
Viszont most hangsúlyozottan megkérnélek mindannyiótokat, hogy írjátok le nekem, mit gondoltok a blogról, mennyit változott szerintetek az elmúlt két és fél évben, min kéne javítanom írás terén, vagy egyszerűen csak írjatok pár gondolatot Aaron és Skyler történetével kapcsolatban. Nagyon sokat jelentene számomra!
Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket és az új feliratkozásokat is!
A fejezettel kapcsolatban annyit szeretnék még, hogy a születésnapomon fejeztem be (tegnap), és még engem is megríkatott, hiszen nem titok, hogy Adam a személyes kedvencem az egész történetben.
Jó olvasást az utolsó fejezethez és sietek az epilógussal!



 
 Nem, nem, nem, nem!
   Adam nem halhat meg!
 Térdre borultam mellette, nem érdekelt tovább, hogy mi történik körülöttem. Abban a pillanatban akár engem is lelőhettek volna, könnyű célpont voltam. Tompán hallottam, ahogy továbbra is ropognak a fegyverek körülöttem, de minden erőmmel Adamre koncentráltam. A golyó áthatolta a bordáit, egyenesen a jobb tüdejébe hatolt. Tudtam, hogy nem vagyok képes megmenteni, mégis meg akartam próbálni.
   A blúzom alját levágtam és széthasítottam, hogy szorítókötést készíthessek belőle. Már épp áthúztam volna Adam teste alatt, amikor alig érezhetően megérintette a kezemet. Felkaptam a fejem, belenéztem a fájdalomtól tompa, csokoládébarna szemekbe. Máskor mindig vidáman csillogtak, még a tekintetében is ott volt az a kis csavar, ami a hacker személyiségét jellemezte. Vártam, hogy felpattanjon és nevetve előhúzzon egy csomag ketchupot, hogy csak egy bizarr vicc volt az egész, de ez nem történt meg.
   A szemeim könnybe lábadtak, fojtogatott a sírás.
   Adamnek végig igaza volt...
   - Ne... Ne sírj! - A svéd hacker az arcomhoz emelte véres kezét és letörölte a kibuggyanó könnycseppjeimet. Meg a halál küszöbén is velem foglalkozott saját maga helyett. Ettől a gondolattól pedig csak még jobban eltört a mécses. - Meg fogok halni, Sky.
   - Nem! - vágtam közbe. - Nem, Adam, kitalálunk valamit. Nem hagylak cserben!
   - Nem hagysz, drágám - a hangja rekedt volt és egyre halkabb. Vért köhögött fel, amit aztán én töröltem le a szája mellől. - Te mindent megtettél, ne okold magad - újabb köhögő rohamot kapott, ezúttal sokkal hosszabbat, mint az előbb, én pedig ezzel párhuzamosan egyre jobban zokogtam. - Legalább így Nattel lehetek - erőltetett magára egy mosolyt. - Mentsétek ki Aaront, kérlek... Csak ezt szeretném már...
   - Adam, ne búcsúzz...
   - Muszáj... Nagyon szeretlek, Sky.
   - Ne hagyj itt - zokogtam. - Nem hagyhatsz itt engem. Minket.
   - Inkább meghalok érted... mint a pia... vagy a drogok miatt... - Alig tudta nyitva tartani a szemeit, egyre gyakrabban köhögött beszéd közben, a keze pedig már rég a vízbe zuhant volna, ha nem szorítom az arcomhoz. - Mentsd... meg... Aaront...
   Ezek voltak az utolsó szavai hozzám. Az utolsó szavai ezen a világon...
   Hisztérikus zokogás tört rám, Adam véres testére borultam és úgy szorítottam magamhoz, mintha ez minimum visszahozná belé az életet. Egyre jobban éreztem, hogy szétszakít a fájdalom, amit a halála okoz. Ám ezzel egy időben egyre dühösebb is lettem.
   Paris emberei vették el Adam életét. Most rajtam a sor, hogy elvegyem azét a ribancét.
  Befejeztem a sírást, megtöröltem a szemeimet és gyilkos indulattal álltam fel a padlóról. Nem tudtam másra koncentrálni, csak a bennem munkálkodó gyilkos indulatra. Nem érdekelt, ki van itt, ki látja, amit csinálok, még csak az sem, hogy megsérülhetek. Bosszúra vágytam. Véres, halálos bosszúra.
   Kőkemény arccal, a kimerültséget magam mögött hagyva fogtam meg az első kést, ami a kezembe akadt és indultam meg Paris felé. Mire az emberei észbe kaphattak volna, a szőkeséget már a torkánál fogva szorítottam a falhoz. Hallottam, hogy a golyók zápora felgyorsul, de nem foglalkoztam vele. Tudtam, hogy a testvérem és a menyasszonya fedeznek.