2016. július 9., szombat

Epilogue

Drága Olvasóim!
Elkészültem az epilógussal, ami elég rendhagyó lett, de remélem, azért tetszeni fog nektek. Mindent köszönök, amit tőletek kaptam ezidáig!
Picit bánt, hogy nem igazán érkeztek vélemények az előző részhez, de szeretnélek tényleg nagyon nyomatékosan megkérni titeket, hogy ide írjatok nekem le mindent, ami az elmúlt két és fél évben a fejetekben volt, mert ez nagyon fontos számomra így a befejezésnél!
Még készülök néhány bejegyzéssel, szóval remélem azokat is elolvassátok még!
Kérlek titeket újra, hogy írjatok nekem ide, a rész alá egy-egy véleményt a blog egészével kapcsolatban. Nagyon fontos lenne ez számomra, hiszen nem sok alkalom lesz már, hogy megtudhassam, mit is gondoltok.
Jó olvasást az I Battle Your Life utolsó részéhez!


   Kedves Adam!
   Egy legenda szerint, ha leírunk valamit, és elégetjük a papírt, a halottak megkapják a levelet. Ezzel próbálkozom én is, bár tudom, hogy úgyis figyelsz minket fentről és mindent tudsz.
   Ma van tíz éve, hogy elmentél, ez a tíz év pedig gyökeresen megváltoztatott mindent. Olyan életem van, amiről nem hittem, hogy valaha is lehet, aztán a temetéseden, Aaron beszéde alatt rájöttem, hogy nem szabad elvesztegetnem egy pillanatot sem abból az életből, amit megmentettél nekem. 
   Aaronnal Hollandiába költöztünk még abban az évben, szóval lassan tíz éve hivatalosan is holland állampolgárok vagyunk. Eleinte nagyon más volt, Amszterdam hangyányinak tűnt New York mellett, de nyugodt és gyönyörű hely - pont, amire szükségünk volt. Aaron jelenleg az egyetemen tanít retorikát és diplomáciai ismereteket a hallgatóknak. Gondolhatod, mennyire imádják a tanár urat! Szereti a munkáját, főleg, mikor látja, hogy a diákjai élvezik az előadásokat és pont ezért jól felkészülnek a vizsgákra is. Persze a lányok sokkal lelkesebbek lesznek, mikor megtudják, hogy a professzor úr még csak harminchárom éves, de lehervad a mosolyuk, mikor meglátják az ujján a karikagyűrűt.
   A történtek után elhalasztottuk egy hónappal Nicko és Leah esküvőjét. Ők most japánban élnek, mindketten az ottani titkosszolgálatnál dolgoznak a tanúvédelemnél, hogy senkivel ne történhessen meg az, mint Leah-val. Egy nyolc éves kislányuk is van, Kiyora. Gyönyörű szép, mindenben az édesanyjára ütött, de szőke a haja, mint a bátyámnak és már most hihetetlenül okos. Olyan iskolába jár, ahol direkt olyan gyerekeket tanítanak, akik a korukat meghazudtoló intelligenciával bírnak. Kiyo robotikával szeretne foglalkozni, Nicko meg már most azzal viccelődik, hogy olyan lesz a lánya, mintha a te női reinkarnációd lenne. Aaron Nicholas esküvőjén kérte meg a kezemet és rá egy évvel házasodtunk össze itt, Amszterdamban.
   Elvégeztem egy tanfolyamot, így én most szakedzőként oktathatom a küzdősportokat bárkinek. Nyitottam egy termet csak ezért, ahol napi három-négy edzést tartok, a tehetségesebb gyerekeket pedig elkezdem vinni versenyekre is. Képzeld, az egyik fiú épp múlt héten lett kick-box Európa Bajnok. Nagyon büszke voltam rá! Néha a tiszti egyetemen is tartok előadásokat, de ez ritka, mert én sokkal keletiesebb sportokban vagyok jártas, mint amiket nekik tanítanak. Jó érzés, hogy a képességeimet és a tapasztalataimat jóra is tudom használni, nem csak a gyilkolászásra. Hogy a tanítványaim számítanak rám.
   Aaronnal nagyon szerettünk volna igazi család lenni, így babát vállaltunk. A kisfiunk már lassan négy éves, de nem könnyű eset. Kinézetre tiszta Aaron - barna haj, tengerkék szemek, de belülről ugyanolyan makacs, mint én, ami nem könnyíti meg a dolgunkat.
   Amikor megtudtuk, hogy fiunk lesz, egy percig sem gondolkoztunk a név választáson. Utánad neveztünk el, mert ha te nem mentesz meg engem, minket, most ő sem lenne. Adam Logan Sparks. Remélem neked is tetszene és ha itt lennél, büszke lennél a kisfiúra, aki már majdnem akkora csábító, mint te.
   Szeretném, ha ő is őrizné az emlékedet, attól függetlenül, hogy nem ismerhet téged.
   Minden évben hazamegyünk Hálaadáskor Aaron családjához, és kivisszük őt a temetőbe a sírodhoz. Még nagyon pici, így nem mesélhetünk el neki mindent, de azt már most tudja, hogy a férfi, aki után a nevét kapta, megmentette az anyukája és az apukája életet is. Gyakran mondja, hogy ha felnő, olyan szeretne lenni, mint te, hogy szeretne embereket menteni. Bízom benne, hogy azért kevésbe veszélyes utat fog választani, mint anno mi tettük, és inkább orvos vagy tűzoltó lesz, de még rengeteg ideje van eldönteni ezt.
   A kis Adam nagyon régóta rágja már a fülünket egy kistestvérért, és iszonyatosan boldog lett, mikor megtudta, hogy hat hónap múlva kibújik a tesója. Bár a nemét még nem tudjuk, Aaronnal már elkezdtek ötletelni a neveken. Nagyon édes, ahogy leülnek a szőnyegre és felolvassák őket Makaylanak, a hat éves Golden Retriverünknek.
   Igazi, boldog család lettünk, és ezt csakis neked köszönhetjük. Nem tudok elég hálás lenni azért, amit értem tettél.
  Örökké a szívünkben fogsz élni!

A mai napig is hihetetlenül hiányzol,
Skyler

11 megjegyzés:

  1. Hát hol is kezdjem...
    Mikor megtaláltam a blogodat màr akor imàdtam és ez utánna még csak fokozodott amikor az események beindultak.
    Eleinte nagyon sajnáltam hogy Adam meghalt, de most az epilogust olvasva rájöttem hogy így lett egy egész történet.
    Imádtam minden percét és csak annyit mondhatok hogy köszönöm hogy az olvasód lehettem.

    Ui: remélem nem let annyira zavaros! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy szeretted a blogot, és köszönöm, hogy írtál!
      És köszönöm, hogy az olvasóm voltál, és remélem, hogy a jövőben is az olvasóm leszel valamelyik másik blogomon! <3
      Egyáltalán nem volt zavaros.:)

      Ölel,
      Gabby

      Törlés
  2. Drága Gabby!
    Annyira szeretnék neked írni, de egyszerűen nem jönnek a szavak. Pedig annyira imádom a történetedet, az elejétől fogva olvasom.
    Rengeteg olyan fordulat volt a történetben, ami meglepetést okozott. Nagyon szerettem olvasni, és komolyan mondom, a szívem szakad meg, hogy vége. Minden sorát imádtam olvasni, remekül írsz. Nagyon sokszor nevettem – általában Adam hülyeségein – , és bevallom, az utolsó részt megkönnyeztem, pedig én soha, de soha nem sírtam még egy blogon se. Az epilógust pedig nemcsak hogy végig bőgtem, de utána még kb. 20 percig teljesen életképtelen voltam. Az előző résznél folyamatosan azt kérdezgettem magamtól, hogy miért kellett megölni Adamet?! Örülök, hogy Sky nem felejtette el, bár, hogy is felejthetné el azt, aki megmentette az életét. És Skyler. . . rengeteget változott a történet során, jó volt látni, hogy engedi magához egyre közelebb Aaront.
    Nem túlzás azt mondani, hogy beleszerettem ebbe a történetbe, már a prológust olvasva. Komolyan, csodállak, hogy sikerült ezt az egészet kitalálnod, ilyen élvezhetően leírnod, hogy fizikai fájdalmat érezzen az ember, mikor látja, hogy elfogytak a betűk, és persze, mert végig itt voltál velünk, olvasókkal. Talán kétszer, vagy háromszor írtam ide megjegyzést – amikre Te hihetetlenül kedvesen reagáltál mindig –, de végig itt voltam és olvastalak.
    Egy rossz napon, képes volt feldobni az, ha láttam, hogy új részt tettél ki.
    Tudom, hogy kicsit kusza lett ez az egész, de remélem érted a lényeget!
    Köszönöm, hogy az olvasód lehettem!
    Puszi, Liza
    (Tudod, az az elvetemült, aki kinyomtatta az első 15 részt, és elvitte magával nyaralni.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Liza!
      Örülök, hogy ennyire tetszett a történet és hálás vagyok, hogy írtál nekem!
      Igyekeztem nem egy sablonos blogot gyártani, ami azért nem teljesen sikerült és már igazából egyedinek sem mondható a végtelen akció blog mellett, de engem boldoggá tett, hogy megírhattam és, hogy az olvasóim szeretik/szerették. Szóval szerintem csak ez a fontos - hogy 109 embert boldoggá tudtam tenni Sky és Aaron történetével.:) Igyekeztem fordulatossá tenni, és örülök, hogy úgy gondolod, sikerült, bár én néha elég laposnak éreztem. Skyler fejlődése pedig szerintem az egyik leglényegesebb dolog, hiszen azt mutatja be, hogy ha akarunk, akkor bármikor olyan emberré válhatunk, amilyennek csak a legvadabb álmainkban merjük elképzelni magunkat. Adam pedig bár alapvetően egy elég színes és vicces karakter, igazság szerint ő hozza a legnagyobb áldozatot.
      Nagyon sokat jelent számomra, hogy tényleg ennyire szeretted a blogot, és bár az akciótól teljesen eltérő műfajú, de nagyon szívesen látlak a Prison oldalán is, illetve majd az Exitén, amiben már visszajönnek a harciasabb jelenetek.:)
      Egyáltalán nem lett kusza, ne aggódj emiatt. <3
      Igen, arra emlékszem. :D De az egész történetet azért inkább ne nyomtasd ki, mert valamivel több, mint oldal. :D

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés
  3. Csak egy szó!
    Gyönyörű.
    Mást nem mondok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Wolf Angyal!
      Örülök, hogy így gondolod, és hálás vagyok, amiért írtál nekem!
      Remélem, valamelyik másik blogom olvasójaként még viszontláthatlak! <3

      Ölel,
      Gabby

      Törlés
  4. Drága Gabby!

    Először is sajnálom az elmaradásom, csak a vizsgaidősuck után rögtön kezdődött a nyári gyakorlatom, aztán pedig az utolsó két rész elolvasása után le kellett higgadnom. Már pont kommenteltem volna, mikor megjött az epilógus is, szóval most mindent ide fogok ömleszteni. Tehát a második pont: elnézést, ha átlépem a karakterhatárt! :D
    Adam a rossz megérzéseivel már régóta készített minket arra, hogy valami történni fog, így lélekben már előre elkezdtem felkészíteni magam arra, hogy őt fogjuk elveszíteni. Mikor az utolsó előtti fejezetet olvastam, teljesen beleéltem magam az akcióba, kicsi fangirl szívem kurjongatott azért, hogy Aaron elfogadta mindazt, amit Skynak tennie kell, annyira... gyorsan történtek a dolgok, hogy először fel sem fogtam, vissza kellett olvasnom... A naiv részem úgy volt vele, hogy mivel úgy fejezted be a részt, hogy haldoklott, próbáltam elhitetni magammal, hogy ez még nem jelenti a véget. De téged ismerve ezt nem igazán hittem el. Nem hazudok, mikor azt mondom, hogy az utolsó részt végigsírtam, mert úgy kezdtem bele, hogy tudtam, jön az elkerülhetetlen. Rengetegszer kifejtettem már neked, hogy mennyire szeretem/szerettem Adam karakterét, ő volt a történet fő humorforrása, az ész, az I Battle Your Life szexi Stiles Stilinskije - hozzá hasonlóan itt Adam volt az, aki rájött a dolgokra, összefüggésekre. Szóval igen, ő is elfoglalta méltó helyét a fiktív álompasik listámon. Éppen ezért még jobban fájt, amiért elveszítettük, noha tudtam, hogy valamelyik szereplő halála elkerülhetetlen...
    A temetés egyszerre volt szomorú és gyönyörű, a leírások annyira hitelesek voltak, hogy úgy éreztem, mintha én magam is ott lettem volna. Szerintem mindannyian éreztük, hogy ez bizony tényleg valaminek a vége - ugyanakkor valaminek a kezdete is.
    Az epilógus pedig... Nem tudom, miért, de valahol éreztem, hogy levél lesz és Adamhez lesz köze (előbbit talán azért, mert ahogy az az első mondatban volt írva, említetted, hogy te is csináltál már ilyet). Imádtam minden sorát, annyira hihetetlenül jó érzés volt minden kis jelenetet magam elé képzelni, csodálatosan megírtad! Méltó befejezése volt egy kiemelkedő történetnek! ♥

    Az elmúlt két évad összegzéseként azt említem meg először, hogy nagyon örülök, amiért anno a kommented elvezetett ehhez a bloghoz. Bár előbb vagy utóbb biztos rátaláltam volna, de így legalább szinte a legelejétől kezdve követhettem nyomon a dolgokat. ^^ Akkor még elenyésző volt az olyan blogok száma, amiben kiemelkedő szerep jut az akciónak, így elképesztően megörültem, amiért találtam egyet... És te jó ég, mennyi minden történt! Rengeteg csavar, fordulat, humor, szerelmi szál, dráma (nem a rosszabbik értelemben), akció, még több csavar. Rengeteg sokszínű, élethű karakter és egy erős főhősnő. Skyler hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt időszak alatt, kissé gyerekes, makacs, mindent egyedül csináló lányból igazi érett felnőtté vált, megtanult másokra támaszkodni, ha kell és bízni. Emellett imádtam a sok-sok családi és baráti kapcsolatot, amit létrehoztál, a kis utalásokat a közös múltra, a látogatást Kanadában és Svédországban, azt, hogy Aaron három védelmezője milyen közel állt egymáshoz, és hogy ezt nem csak úgy leírtad, hanem tényleg látszott a kis gesztusokból, abból, ahogy szóltak egymáshoz. És a szerelmi szál! Nagyon szerettem a fokozatosságát, ahogy Aaron szépen lassan elnyerte Sky bizalmát, ahogy barátságból szerelem szövődött, azt a sok-sok apró, édes gesztust, ami valóssá tette az egészet. Nagyon sok mindenen keresztülmentek, ami csak még jobban megerősítette a kapcsolatukat - nem csoda hát, ha az esküvő is hamar eljött az életükben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy szuper, egyedi történetet hoztál össze, amely méltán megérdemelte a sok-sok olvasóját és egy Blogger Award győzelmet is, nem a semmiért a kedvenc blogom. Büszke vagyok rád, amiért véghezvitted azt, ami valljuk be, sajnos nem sok bloggerinának sikerül: befejezted, kerek, egész, két évaddal a hátad mögött! ♥ Csak remélni tudom, hogy mindazt a sok-sok csodás történetet olvashatjuk majd tőled, amiket bemutattál a személyes blogodon.
      És nem utolsó sorban természetesen azt is kiemelném, mennyire örülök, hogy az elmúlt évben a blogok mögött álló bloggerinát is megismerhettem. :* :)
      Nos, azt hiszem, mindent elmondtam, amit szerettem volna... remélem. :D Köszönöm, hogy olvashattam ezt a történetet, hogy további 108 emberrel együtt részese lehettem!

      Millió puszi:
      Riri

      Törlés
    2. Drága Riri!
      Ne kérj bocsánatot azért, mert az álmod megvalósításán dolgozol, tudod, hogy sosem haragudnék emiatt! <3 A karakterhatár átlépésének meg igazából kimondottan örülök, mert legalább sok mondanivalód van nekem! :D
      Adam nekem is nagy kedvencem volt, és az is fog maradni, mert szerintem az övé volt az egyik legkidolgozottabb karakter a történetben és az én szememben ő sokkal inkább álompasi, mint mondjuk Aaron, aki viszont tökéletes Sky mellé. A hacker halálát leírni számomra is nehéz volt és szerintem egyedül azért nem sírtam, mert az írásra koncentráltam, hogy sikerüljön értelmes mondatokat összehoznom valahogy. :D És amúgy most így, hogy mondod, ebben a Stiles hasonlatban tényleg van valami! Bár azért egy kis Lydia is van/volt Adamben, ha már a Teen Wolfos kedvenceket vesszük sorra. :D
      Igyekeztem minél jobbra írni, és mivel az IBYL az én szememben még mindig egyedinek számít, hiszen az új blogok közül szinte semelyiket sem olvasom, egy egyedi befejezés dukált hozzá, levélformában írottat pedig még nem is igazán láttam. És hát igen, írtam már én is levelet a valóságban is, nem is egyszer...
      Nagyon nagyon örülök, hogy így tekintesz a történetre, és igazából szinte reagálni se tudok most, mert nem jutok szóhoz a sok dicsérettől, pedig ez nálam elég ritka - ismersz. :D Nagyon büszke vagyok erre az egészre, akár egoista dolog, akár nem, mert ez tényleg egy hatalmas korszakot jelentett az életemben, gyakorlatilag az első olyan igazi blogom volt, egyben az első történet, tényleg megírtam és szerintem annyira talán nem is rosszul. El sem tudod hinni, milyen jó érzés azt olvasni, hogy ez a kedvenc blogod, hiszen nekem a Catching Sunshine az a mai napig, és így a kedvenc blogom írójától ez még nagyobb elismerést jelent! <3
      Szerintem a legtöbbet meg fogom valósítani, mert nagyon szeretném megírni őket. Egyedül az Inside kétséges, de ott sem annyira a megírás, sokkal inkább a publikálás, mert elég személyes és pont emiatt rám ismerhetnek belőle, az anonimitásomat pedig még szeretném megőrizni egy ideig.:) De a Maps Trilogy mindenképp megvalósításra kerül, hiszen már bele is kezdtem, az Exithez már a design is kész van, csupán arra vár, hogy megszülessen az első bejegyzés, a Hills Trilógia pedig nagyon durván bevette magát a fejmbe, így azt is mindenképp szeretném megírni. Szóval előreláthatólag jó hosszú ideig nem szabadul még tőlem a blogger világ. :D
      Én is nagyon örülök, hogy tudunk beszélni, sokat jelent ez számomra! <3
      Én köszönöm, hogy olvastok!! <3

      Puszillak,
      Gabby

      Törlés
  5. Tökéletes befejezés egy tökéletes blognak *-*
    Bár nagyon szomorú vagyok, hogy vége :(
    Én magam is írok, de soha nem tudtam, hogy hogyan csináltok ilyen jó blogokat. Csodálom a hozzád hasonlókat! *-* <3

    Sok-sok puszi:
    ~Nikol. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Nikol!
      Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett a blog, és köszönöm, hogy írtál nekem! Azért ennek is vannak hibái, de az a lényeg, hogy ezek ellenére is szeretni tudtátok/tudtad.
      Ne légy szomorú, hiszen minden vég egy kezdet is! Az I Battle Your Life vége pedig azt jelenti, hogy több időm lesz a Prisonre, illetve kezdődik hamarosan az Exit is! A személyes blogomon, a Like no one's watchingon pedig mindig megtalálsz!
      Szerintem még senki nem mondott nekem ilyet, de örömmel hallom, ha így gondolod! Jó blogot írni pedig nem könnyű, de ha van egy jó ötleted, akkor csak azt kell leírnod, amit magad elé képzelsz, miközben lejátszod a fejedben a sztorit. Én legalábbis ezt szoktam - ugy játszom le, mintha egy filmet néznék és csak leírnám, amit éppen mutatnak.

      Ölel,
      Gabby

      Törlés