2016. július 13., szerda

Goodbye, but not forever

Legdrágább Olvasóim!

 Ez az utolsó alkalom, hogy ezen a blogon érdemleges bejegyzést teszek közzé. Igen, ez bizony a búcsú ideje már...
 Egy kis statisztikával szeretnék kezdeni, mielőtt rátérnék az érzelgősebb részre. A blog 88 bejegyzést tartalmaz, amelyekhez összesen 291 komment tartozik. Két és fél évig tartott befejeznem, ez alatt 92092 alkalommal nyitottátok meg az oldalt a bolygó legkülönbözőbb országaiból eddig a pillanatig, de remélem, hogy ez azért még nőni fog. Rengeteg díjat kaptam, mind tőletek, mind különböző versenyek zsűrijeitől, de a legnagyobb, legmaradandóbb elismerés számomra az, hogy ti itt vagytok 109-en, illetve, hogy megszavaztátok nekem 2014-ben a Blogger Awards Legkedveltebb saját történet díját.
 Az I Battle Your Life mondhatni az első normális blogom, amit be is tudtam fejezni, és amihez büszkén adom a nevemet. Jó, nyilván vannak hibái és az elején vannak részek, amiket elolvasni elég szenvedős, de szerintem elsőre azért nem volt rossz teljesítmény gyakorlatilag kezdőként. Valamint ez az a történet is, ami bevezetett engem az igazi bloggervilágba. Gyakorlatilag aki ismer, az ez által ismert meg, és emiatt mindig kiemelt helyen lesz a több történetem mellett.
 Szeretném megköszönni nektek a sok támogatást, hogy kitartottatok mellettem és a történet mellett még akkor is, amikor éppen nem volt ihletem hozzá és három havonta hoztam a részeket, vagy éppen, amikor gyorsan tudtam írni és akár heti kettőt is hoztam! Köszönöm a sok véleményt és kritikát, amikkel segítettétek a fejlődésemet.
  Még régebben kaptam egy elég negatív kritikát, ami gyakorlatilag az egyetlen negatív kritikai is egyben, amit ez a blog kapott, és abban volt két dolog, amivel kapcsolatban még most írni szeretnék nektek. A bloggernia szerint a karaktereim skizofrének, főleg Nicholas, mert nem lehetnek valakinek olyan személyiségjegyei, amik ennyire egymás ellentétei lennének. Hogy egy bérgyilkos nem lehet féltő, gondoskodó báty is egyben. Szerintem elég sokszor pont az adta  a történet varázsát, hogy a szereplőim ilyen kis furák, ha fogalmazhatok így. Egy percig sem bánom, hogy ennyire összetettek lették, még akkor sem, ha néha pont emiatt gyűlt meg velük a bajom. Illetve volt még egy olyan észrevétel, hogy a blogom negatívan különbözteti meg az arab népet. Szeretném itt és most letisztázni, hogy semmi ilyen szándék nem volt bennem, az ősi arab kultúrát kimondottan szeretem is, ahogy a vallásuk bizonyos részeivel is azonosulni tudok, és arab ismerősöm is van, szóval ilyen szándék abszolút nem vezérelt. Nyilván kicsit jobban ki volt hegyezve rájuk a sztori, de ez a cselekményszál alakulása miatt van, nem pedig bármilyen személyes érzelemből fakadóan.
  Láthatjátok, hogy levettem a modulok közül a chatet. Nos, ez azért van, mert ezzel szeretném elkerülni a cserékkel vagy bármi egyébbel kapcsolatban felmerülő kérdéseket. A blog már nem aktív, így nyilvánvalóan sem csere, sem díj, sem semmi nem fog kikerülni már ide. NEM törlöm a blogot, így ha valaki szeretné, bármikor elolvashatja, illetve fel is iratkozhat rá, mert nekem még akár öt év múlva is nagyon jól fog esni, ha egy új olvasót látok itt!
 Ugyan az I Battle Your Life most véget ér, de nem fogok eltűnni, hiszen ott van a Prison, amit már most is írok, az Exit, amit hamarosan kezdek, illetve a Like no one's watching, a személyes blogom. Érdemleges bejegyzést már nem tervezek írni ide, de mindig közzé fogom tenni, ha új történetbe kezdek, hátha valamelyikőtöknek kedve támadna az olvasásához.
 Még egyszer köszönöm nektek ezt a két és fél évet!<3
 Az I Battle Your Life-fal egy egész korszak zárul le most az életemben.

Millió puszi és ölelés,
Gabby C. Oaks

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése